Blogról

Ide írom a gyorskorcsolyázással, görkorcsolyázással kapcsolatos élményeimet.

Kangoo

2010.10.05. 16:42 Ziprian

 Tovább kutattam a téli "off skate" edzéslehetőségeket. Kedvesem egy ideje jár kangoozni és a legutóbb el is kísértem. 

 

Féltem, hogy hogyan fogok nőket a blogba csempészni (ez szerintem nagyon fontos egy magát komolyan vevő médiumnak), de úgy tűnik, végre sikerült. :) 

Szóval a kangoo-ról. Látatlanban is ideális mozgásnak tűnik görkorihoz, mivel edzi a lábat és a kitartást is fejleszti. Az edzés egy órán át tartott, közepén egy szusszanásnyi szünettel. Az első részben úgy saccoltam, hogy a pulzusom zsírégető intervallumban mozgott, a másodikban pedig intenzívebb gyakorlatok voltak. Végül volt egy rövid hasizmozós rész majd egy kis lenyújtás.

Szinte végig pattogni kellett, különféle lábmozdulatokkal, ami tényleg jól átmozgatja a láb minden izmát. És rendesen le is izzadtam. Egyébként nem volt nehéz megállni a cipőben, inkább szórakoztató. Kicsit furcsa volt hogy nem gurult el :)

Szerintem az ugrálások intenzitásának növelésével mindenki magának tudja belőni hogy milyen durva edzést akar. A kezünkkel is hadonászni kellett különféle módon. Egyszer lehet kipróbálom csuklósúlyokkal is.

Összegészében szerintem érdemes kipróbálni, vagy akár eljárni is, főleg ilyen ramaty időben. Kicsit kevesen voltunk fiúk (én voltam egyedül), ennek előnyei meg hátrányai is lehetnek.

Szólj hozzá!

Címkék: edzés kangoo off skate

Edzés télen

2010.09.27. 22:43 Ziprian

Nyilván praktikus, hogy nyár végén határoztam el, hogy görkorizni szeretnék, mivel télen nem sok lehetőségem lesz normális helyen gyakorolni. 

Hogy tavasszal mégse nulláról kezdjem a "felkészülést", ezért télen is igyekszem formába lendülni. Próbálom összeszedni a lehetőségeket:

  • Korcsolyázás jégen: jó ötletnek tűnik, legalább 15 éve nem csináltam és az a félelmem, hogy a pályán lévő többi embertől nem lehet edzésként jégkorcsolyázni.

 

  • Görkorizás teremgarázsban: ezt próbáltam már, jól lehet crossover-t gyakorolni. Sajnos, ahol én próbáltam néhol nagyon poros volt a beton és az egyik csapágyam meg is bánta. És az autósok is elég hülyének néztek.

 

  • Futás - lépcsőzés: ezt télen is jól lehet művelni. Szerintem érdemes intervallum edzéssel próbálkozni itt is, bár pont ma próbálkoztam ezzel és sokkal rosszabban ment, mint ahogy gondoltam: majdnem beledöglöttem.

 

Van egy nagyon hasznos honlap, ami pont erre a kérdésre keresi a választ. Jó ötetek és konkrét gyakorlatok is megtalálhatóak az oldalon:

http://www.skatelog.com/fitness/dry-land-training.htm

 

Szólj hozzá!

Címkék: edzés off skate

Kezdetek

2010.09.21. 15:55 Ziprian

Körülbelül egy hónapja léptem újból görkorcsolyába 10-15 éves kihagyás után. Jött az ötlet, hogy miért is ne járhatnék korival munkába.

Az ötlet bevállt, azóta a gyorskorcsolyázás is megtetszett. A napokban szert is tettem egy gyorskorira és célul tűzetem ki, hogy tavasszal számomra elfogadható eredménnyel teljesítek egy görkorcsolya maratont. A többit pedig megnyerem :)

[Colpressphotos]

Az elfogadható eredményt még nem álmodtam meg pontosan. Bár a gyorskorinak hála egyből gyorsultam fél percet egy kilométeren, de még körülbelül egy perc hátrányban vagyok az élmezőnytől. Ez körülbelül azt jelenti, hogy amíg én hozzávetőleg 20 km/h-val haladok, addig az igazi versenyzők 30 km/h-val. Ez a különbség egy maratoni távon körülbelül 1 óra (pontosan 42 perc) lemaradást jelent.

Úgyhogy szerintem reális célkitűzés egy 20-24 km/h-s átlagsebességgel teljesített félmaraton.

Úgy tervezem, hogy le is írom, hogy hogyan sikerül eljutni eddig a pontig. Mostanában sok (elsősorban külföldi, mivel magyar szinte nincs is) írást olvastam el edzéstervekről, stratégiákról. Ezen a blogon ezeket is idelopolom igyekszem majd leírni. 

 

 

1 komment

süti beállítások módosítása